News
A ketszeres olimpiai bajnok Schmitt Pal a Magyar Koztarsasag elnoke
01.07.2010 by reprinted from www.olympic-hun.org
A kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke
Sólyom László államfői megbízatása augusztus 5-én jár le. S az eredeti terveknek megfelelően kedden kora délután került sor a köztársaság új elnökének megválasztására.
A házbizottság Balogh András (MSZP) és Schmitt Pál (Fidesz-KDNP) jelölését fogadta el. A két elnökjelölt tíz-tíz percben ismertethette programját. Balogh András után Schmitt Pál kapott szót.
Beszédében többek között leszögezte. „Az elnöknek minden pártból a legjobbat kel kihoznia. Annak érdekében, hogy a választók megbízatását teljesítve hozzájárulhassanak a közjó megvalósításához.”
Célkitűzéseit is összefoglalta.
„Megválasztásom esetén gondolkodásmódom, és tevékenységem középpontjába a magyar embert állítom. Azt a magyar embert, aki magabiztos, büszke magyarságára, van munkája, van hite és önbizalma. Azt az embert, aki maradéktalanul gyakorolhatja jogait, akit méltóságában semmi, és senki sem sérthet. „
Az egészséges életmódról is szót ejtett.
„Mozgósítani kívánok az egészséges életmód és a rendszeres sporttevékenység népszerűsítése érdekében, mert a XXI. században csak testi és lelki értelemben harmonikusan fejlődött, egészséges polgárokkal vehetjük fel a versenyt. Az ép testben ép lélek gondolata nem új keletű. De úgy látom, nagyobb szükség van rá, mint valaha. Nem mondhatunk le a sport nevelésben betöltött kiemelkedő szerepéről.
Beszédét így fejezte be. Gondolkodás módomat változatlanul a nemzet iránti elkötelezettség, a kereszténység iránti alázat, a humanizmus és a polgári értékrend határozzák meg”. (Schmitt Pál programbeszédét itt olvashatják)
A több ízben nagy tapssal kísért beszéd után hosszabb szünet következett, majd a ház elnöke, kihirdette a titkos szavazás eredményét, amely a várakozásnak megfelelő volt.
Schmitt Pál 263, Balogh András 59 szavazatot kapott. A Jobbik és a Legyen Más a Politika pártok képviselői nem szavaztak.
Így Schmitt Pált 2010. augusztus 6-ától öt esztendőre a Magyar Köztársaság elnökévé választották.
A z eredmény kihirdetését vastaps fogadta, Schmitt Pálnak a jelenlegi elnök, Sólyom László (a kép bal szélén) gratulált elsőként, majd Orbán Viktor kormányfő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a pártok képviselői, köztük Lendvai Ildikó és Mesterházy Attila, majd a miniszterek gratuláltak.
Schmitt Pál ezt követően letette az esküt.
Az eskütétel után így folytassuk:
Majd ismét szót kapott. Szent István király intelmére alapozta beszédét.
„Vezess mindannyiunkon harag, gőg, gyűlölség nélkül békésen, alázatosan, szelíden. Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg, és a gyűlölség”- kezdte beszédét Schmitt Pál, Szent István király Imre herceghez szóló intelmeiből idézve.
A továbbiak során hangsúlyozta: „Őszinte elismeréssel adózik Sólyom László államfő és elődei, Mádl Ferenc és Göncz Árpád teljesítménye előtt, akiket a magyar emberek tisztelete és szeretete övez. Sokat tanultam tőlük. Rendkívüli megtiszteltetés, hogy ilyen, nagyszerű elődök nyomába léphetek.”
Beszédének befejező részében hangoztatta:
„Az államfő legyen minden magyar összetartozásának, a nemzet egységének megtestesítője, dolgos, alkotó, teremtő és egymás mellett békésen megférő magyarokra van szükség - idézte Klebelsberg Kúnót.
Beszédét Szent István szavaival zárta:
„A nemzet és egy ország vezetése nem gőgösségről, magasabbrendűségről szól, hanem alázatról és szolgálatról. Majd a Mindenható segítségét kérte, hogy a jogállamiság jegyében az alkotmány és a törvények rendelkezését betartsa és betartassa. (a beszéd részleteit itt olvashatják)
Schmitt Pál letette ugyan az esküt, de majd csak Sólyom László mandátumának lejárta után, augusztus 6-án lép kezdi meg államelnöki tevékenységét a Sándor palotában. . Addig lemond a Fidesz tagságáról, és a MOB elnöki tisztéről.
Az ülés végeztével Sólyom Lászlóval folytatott rövid beszélgetést, majd a Parlament Vadász termében a parlamenti képviselők, a történelmi egyházak, a diplomáciai testületek képviselői, valamint meghívottak fogadáson vettek részt.
A meghívottak között a MOB elnökségének tagjai, Schmitt Pál olimpiai bajnok társai, Kulcsár Győző, Fenyvesi Csaba, Erdős Sándor, egykori edzője, Szőcs Bertalan és Grosics Gyula az Aranycsapat kapusa is jelen volt.
Schmitt Pál nehezen tudott kiszabadulni az ünneplők gyűrűjéből, de azután közvetlen szavakkal mondott köszönetet a bizalomért. A sportról is beszélt. Hangoztatta, hogy mint minden más államfőnek, neki is akadnak kedvenc területei, amelyet különös figyelemmel kísér majd. Így a környezetvédelem, az oktatás, a magyar nyelv, és az egészségügy tartozik ezek közé. Az egészségügy,- mint mondta - a sporttal az egészséges életmóddal is szoros kapcsolatban van.
Élénk derültség kísérte kijelentését, miszerint Kulcsár Győző nélkül soha nem lett volna az életben sikeres ember, hiszen a négyszeres olimpiai bajnok példája serkentette igazi küzdeni akarásra, igazi küzdeni tudásra, töretlen győzni akarásra. S a csapatnak is sokat köszönhet. . Így a mai napig csapat ember marad.
Orbán Viktor kormányfő is szólt az ünneplőkhöz. Röviden azt mondta Schmitt Pált azért is ajánlotta államfőnek, hiszen igazi példaképe lehet a magyar fiataloknak. Példát mutathat helytállásból, küzdeni akarásból, feltörő, derék magyar emberek lehetnek, ha követik példáját.
« Back